Trabant.
Első pöffenet.
Beülsz és megpróbálsz kinézni az előtted lévő síküveg terméken.
Mi ez? Tank?
Ez úgy van, ha a piros lámpánál az első vagy a sorban, magad előtt kihagysz egy helyet, mert ha beállsz a lámpa alá, nem látod mikor vált zöldre. A többiek azt hisznek, amit és úgy tülkölnek, ahogy akarnak.
Következő. Szervek. A kormány, mint kezelőszerv megvan. Közvetlenül a mellkasod előtt. Pedálok. Három. Mind a három egy láb alatt. Nem vicc. Mikor megvettem a Trabit motoros csizmában mentem érte. Nem jutottam el a beszállásig. A tulajdonoshölgy rózsaszín plüsspapucsában vezettem az első benzinkútig. Ott meg a kiszállás lett volna necces, úgyhogy ablak leteker, a kulcs a kutasnak kiad, és amíg megtankoltak visszahúztam a csizmát.
A felszállási lista következő lépése, húzzuk be az ajtót. A folyamat összetett. Nem nyugati színvonal, azaz ha nem húzod be rendesen, kinyílik útközben. Ha túlliheged az ajtóbehúzást, átdob az anyósba. Túlméret. Ajtó behúzva. Irány Afrika!
A helyzet itt is meglepő. A Trabant egy aprópénzért megvehető jármű. Fillérekért át is írják a nevedre. Potova összeg minden alkatrész. S mégis! Azok a kis gonosz manók a felkészítés végére akkora halmot hordanak össze csupa aprópénzből, hogy csak nézel! És még mindig csak Trabantod van!
Mielőtt a milliós végeredményt elárulnám, nem árulom el, mert hülyének néztek.
Nem az a baj, hogy egy-egy alkatrész drága, vagy nagy meló a kicserélése. De ha egy év alatt háromszor cserélsz hengerfejtömítést, kétszer váltót, kétszer kuplungot, olajteknő, majd olajszivattyú tömítést, az azt jelentette a szerelő barátaim felé, hogy minden olajcserekor kivették a blokkot.
S persze kellett vezérlést is cserélni, meg hidrotőkéket, meg hűtőt, meg ventilátort, meg a futómű minden kopó alkatrészét. Kovácsoltatni kellette keményebb rugókat és venni új teleszkópokat. Kormányműből az indulásig csak hármat koptattunk ki és a „Tátra” beállítású hátsó kerekek még két garnitúra gumit majszoltak el. Ja! És vettem egy másik Trabantot tartalékba.
Ez csak Európa egy év alatt.
Most kezdünk Afrikára építeni. Széf, azaz zárható lemez a csomagtartóba az értékek, a számítógép, a fotós cuccok részére. Az út kialakítása egy ember „alvóhelye” felkiáltással, a másikunk a tetősátorban alszik majd éjjelente. A karter páncélozása, a ciklonszűrő, a terepgumik és azok felfogatása, a napelem a tetőre és a második aksi az utastérbe.
Többpontos biztonsági öv és egyéb kiegészítők a Sparco cégtől, szúrólámpák a Hella-tól. vonószemek felhegesztése, külső kannatartók legyártása.
Design kialakítása, matricázás hegyek. A háttérben pedig nyomul a marketing: a honlap átalakításával, a közösségi oldalakon való jelenléttel, a cégek felé kiküldött szponzori lehetőség körleveleivel.
Az idő pedig halad. Múlik mondhatni. Csakúgy, mint az alkatrészek a Trabin, úgy kopnak a társak is a vállalkozásból.
Egy emberkével beadjuk a nevezést, egy másikkal próbaútra indulok az Északi-sarkra télidőben. Egy harmadikkal végigversenyezzük a hivatalos előfutamot a Budapest-Makót, és egy negyedikkel januárban nekivágunk Afrikának.
Mint a mondókában: ez elment vadászni, ez meglőtte, ez hazavitte…
Na, de ne kalandozzunk el! Az autóépítés és gyötrelmeinél járunk, ami mellé majd jön még a papírok beadásának szépsége, a vízumkérelmek és biztosítások ügyintézése.
Mindent nagyon korrekt módon, rutinosan intéz a Bamakó-iroda, a papírok beadását és kihozatalát pedig Bamakós társam Tibor vállalta magára.
Nekem jutott még osztályrészül a navigáció előkészítése, amihez egy kézi hegymászó GPS-t, egy porálló katonai laptopot képzeltem el. A dolog nem mondott csődöt, talán néhány éven belül sikerül is majd tökéletesíteni.
Az északi-sarkköri túrát Európában teljes egészében a Nokia mobiltelefonnal és annak szoftverével vittük végig. Vettünk egy Skandináviával felbővített Európa térképet is biztonságképpen, de leginkább saját szórakoztatásunkra lapozgattuk. A katonai laptop jó volt a hotelek wifijét használni a Garmin meg csak a zsebemet húzta.
A meg hekkelt és ingyenesen letölthető Garmin alapú térképek, mint pl. a Citynavigátor Európa és társaik nem érnek szilvás gombócot sem. Valami gubanc mindig volt velük. Hol a laptop nem akart velük dolgozni, hol a GPS nem adott koordinátákat a laptop felé, hol totál létezhetetlen helyre akart bennünket irányítani. A makói előfutamra annyit elértünk, hogy a GPS kábelen megmondta a számítógépnek a koordinátákat és a turistautak.hu-ról levett térképen a navigátor tudta a versenyfeladatok megközelítését irányítani.
A januári flúgos-futamra az egyik térképszoftverekkel foglalkozó cégtől vettünk ugyan afrikai térképeket, amiket ők fel is telepítettek a GPS-re, de a számítógépre nem, mondván, hogy ne lehessen azt másolni, ezáltal az ő bevételüket csökkenteni. Eredmény: a számítógépen tök jó volt a fényképeinket nézegetni. A biztonság okáért vettem még néhány Ign francia térképet, amikről csak jót tudok mondani, nem hiába volt ott évekig a légió. Feltérképezték.
Közben azért felvettük a kapcsolatot más indulókkal is.
Nem, nem akartunk ismerkedni a többmilliós épített versenyterepjárókkal, nem lett volna értelme. Ahová, és olyan módon, ahogy ők mennek, mi úgysem jutunk el.
Képbe került viszont a Robour-expedíció, a „nagy testvér”, akikkel aztán hellyel-közzel karöltve teljesítettük az oda-vissza távot.
A budapesti előfutam rajtjánál jött oda hozzánk Ottó barátunk, hogy ismerkedjünk. Gyorsan, frissen, tahó módon szóvá tettem, hogy a mi ismerkedési estünk évekkel ezelőtt a leányfalusi művelődési házban már megvolt, azóta is várom a válaszukat az akkoriban megírt érdeklődő, információs e-mailemre.
Na, de hát jön még kutyára kamion, bosszankodhattam én még utána is elégszer a robour-ex-en!
A Budapest-Makó szeptemberi előfutamán Andris barátom navigátorkodott, GPS-elt, és ásott két napon keresztül. 
Nagyon nem kíméltük a próbaút során a Trabit, mert szinte szégyelltem hétfőn visszavinni a szervizes cimboráimhoz. Kihasított gumi, leszakadt kipufogó, tönkrement váltó.
S az a tény, hogy Lustee, (a pályaíró) képes olyan terepet találni, ahol a Trabant nem megy el. Kerülgettük is a feladatokat rendesen. Sőt az egyik csongrádi illetőségű földművest is kirángattuk a vasárnapi ebéd mellől, hogy segítsen a területéről kigyomlálni a Trabit, mert mi úgy beleástuk magunkat, hogy az ott jövőre kikel, de magától ki nem jön!
Minden jó, ha jó a vége; beértünk a célba. Még épp nem bontották el a kaput. A kiértékeléssel boldogultunk magunk is, nem kellett a szerezőségtől a megoldókulcsot elkérnünk.
Hajdanában egy félresikerült vállalkozás frappáns magyarázataként hallottam a következőt:
Nem az a szabadság, hogy azt csinálsz, amit akarsz, hanem az az igazi szabadság, hogy nem csinálod meg azt, amit nem akarsz.
Nos, ezt a Trabival kapcsolatosan még sokszor kell alkalmazni.
Szeptember végén beöltöztetjük a Trabit a fellépő ruhájába, azaz felmatricázzuk teljesen.
Esetünkben a szolnoki Stílus reklámstúdió az, aki felteszi az i-re a pontot. Űrhajónak mintázzuk meg az autót, természetesen A csillagok háborúja című film után szabadon. Az abban szereplő ezeréves sólyom, azaz a Millenium falcon fémből van, a mi Trabink jobbára műanyagból, innen az ötlet:
Millenium Flakon
A névnek az agytrösztje nem én voltam, leányfalusi kollégám, Minci testálta a mellesleg „Jolánka” elnevezésű járműre.
Szponzorok:
Láttatok ti már kagylót befelé záródni? Na, így záródnak befelé a vállalkozók, ha szóba jön a szponzorálás. Nem azt mondom, hogy kezdetben nem voltak. Dehogynem, a tervet hallva évekkel korábban egy tucat ember szaggatta az inget magán, hogy teljes mellszélességgel ki tudjon állni mellettünk. Aztán, ahogy telt az idő és bizonyossá vált az indulásunk, lett járművünk, úgy párologtak el a szponzorok is. Nagyjából egészében nem várom el senkitől, hogy adjon valamit ingyen. Nagyjából egészében már azzal is megelégedtem volna, hogy fizetség ellenében úgy kapjak dolgokat, hogy azon a szponzornak nincs rajta a haszna.
Higgyétek el, jelentős a különbség! Mire egy autógumi a külföldi gyárból otthon az autódra jut, többet fizetsz ki a „közteseknek”, mint magának a gyártónak. Nem is így lett terepgumink. Toscanában élő barátaink rendeltek nekünk mérethelyes gumikat, és arra jártunkban ott is került felhelyezésre. Ezúton is köszönjük Anettéknak! Hozzáteszem, nagyon jó választás volt. Minden gumis óvva intett bennünket az autópályán és egyáltalán a hosszú távon történő terepgumis közlekedéstől.
Szétrázza a futóművet, ordítani fogtok az autóban, olyan zajos lesz, csúszkálni fogtok az aszfalton 80 km/h felett, és hasonló szörnyűségek. A Trabant hajtott kerekeire felszerelt terepgumik kb. 40 km/h-ig kicsit morognak, afölött, elhallgatnak. Januárban hóban, vízben, sárban, hegyekben, közúton, belvárosban, főúton teszteltük őket Erdélyben. 1000 km-t szaladtunk vele úgy, hogy időnként szinte üres volt, időnként háromszorosan volt túlterhelve. Helyenként frissen húzott aszfalt volt alattunk, helyenként murvás szerpentin, helyenként patakmeder, hó, víz, sár, és helyenként mindez ömlesztve. Álltuk a sarat!
Ha a szeptemberi előfutamon ezekkel a gumikkal indulunk, a mezőgazdásszal sem kellett volna letetetnünk a kanalat.
Még egy nagyon fontos szponzori segítségről szólok, mert nagyon megérdemli.
Gyuri barátom megvétózta a snorkel ötletemet és snorkel felépítését a Trabantra. A levegőbelépő-cső létjogosultsága ott kezdődik, ha az előtted felvert por fölé tudod emelni a beszívás helyét. Ez terepjárón működik is. A Trabant alacsony építéséből következően viszont egy másik ötleten hatolt sokáig és valósított meg az utolsó pillanatban. Egy ciklonszűrőt épített a gyári papírszűrő elé a motortérbe. A 16 ezer km-es afrikai utat egyetlen szűrőbetéttel tudtam végigvinni. Teljesen jól működött.
S eljöve az indulás Nagy Napja. Természetesen az indulás reggelén elkezdett sikítani a kinyomó-csapágy, úgyhogy elugrottunk még „Gyulához” tartalék alkatrészekért. A hajnali összepakolás úgy nézett ki, hogy a budapesti parkolóhelyet átneveztük pakolóhelynek és egy parkolóban a Trabant állt, a mellette levő parkolóban a „pakk”, aminek bele kell férnie. Nem volt rossz az eset. Kicsit kisebb volt a „pakk”, mint a Trabi. Bepakoltunk, elzúztunk még kinyomó-csapágyért, kuplung-bowdenért, beálltunk a közlekedési múzeumhoz a Robourosokkal közösen megtartott sajtótájékoztató miatt, majd néhány interjú után átgurultunk a starthelyre a Lurdy parkolójába. Volt nagy ereszd-el-a-hajam. Cimboráim hoztak szerencsehozó csodaszarvast, útravaló túlélősüteményt, Tibi nagynénje még meg is könnyezte az indulásunkat. Start. Tűzokádás. Konfetti hegyek. Szépségkirálynő, idióta jelmezek. Igazi flúgos futam.
S az első három nap Európában. Küzdelem a fáradtsággal, a monotóniával és a fizetőkapukkal. Magyar, szlovén, olasz pálya.
Franciaországban már kicsit rafkóztunk a pályadíjakkal, mivel úgyis lejöttünk a pályáról barátainkat üdvözölni, akik fellobogózták az aix-en-provence-i autópálya felüljáróját: Hajrá Trabi! felirattal.
Vissza nem is mentünk a fizetős útra. Elértük Spanyolországot és itt estünk kicsit pofára, hogy ez is iszonyú drága. Tibor kollégám kamionozik, én Franciaországban és Itáliában mozgok gyakorta. Azokat az árakat megszoktuk, de Barcelona után megállt kicsit a tudományunk. A GPS okos, de nem gazdaságos. Az egyik benzinkútnál –még, ha drágán is, de még mindig olcsóbban, mintha pályáznánk- vettünk spanyol térképet, és kezdetét vette a matek. Nem egyedül. Itt-ott futottunk össze más Bamakosokkal is. Ők is fejtették a rejtvényt; hol nem kell fizetni?
Végül is be kell vallani, nem a km/Euro összeg a megdöbbentő, hanem az Ibériai-félszigeten megteendő távolság a nagy.
Közben a második átvezetett éjszakára való tekintettel beavatásra került a tetősátor is, amit nemes egyszerűséggel „űrszemétnek” mintáztunk meg. Elmentünk a végsőkig, vagy legalábbis Tarifáig. Azt gondolva, hogy ahol a legkisebb a tengeren megteendő távolság, ott a legkisebb az ár is.
Majdnem. De nem. Vagy mégsem!
Az viszont bizonyos, hogy kapkodnunk sem kellett volna az átkeléssel, mert Tarifában a Melting Pot hostelben aludtam már régebben is 17 euróért, Tangerben ugyanakkor csak kemény alkudozással lehet az árat 80-90 euróra lecsalogatni. Nem szólva arról, hogy a tarifai hostel tele van szőke, szörfös csajokkal (itinerbe való infó!) Mi viszont Bamakózni jöttünk, tehát átszárnyaltunk, átszárnyashajóztunk egy órácska alatt Afrikába.
Hajmeresztő, hátborzongató, szőrmeresztő, de nagyon jó!
Mindenki segíteni akar. Mindenki pénzt is akar.
Viszont én értem a nyelvüket is, a szisztémájukat is, és a mentalitásukat is.
Baksis nélkül végzünk az útlevél- és vámvizsgálaton. Belépünk mi is, a Trabant is Marokkóba.
Tibor barátom kezében a vezetés. Nagyon ütősen nyomja neki a Tangeri káoszban. Teljesen meg vagyok nyugodva, amíg Tibi alatt masszív aszfalt van, addig cigánygyerekek hullhatnak az égből.
Az nincs, de azon kívül minden. S minden relatív is. Mert, ami most kaotikus világvége, az három hét múlva a visszaúton már a civilizáció előszele lesz. Átértékelődnek a dolgok.
Beevickélünk a frissen beüzemelt afrikai szoftverünkkel az itiner első koordinátáihoz, a központi szállás hoteljéhez. Természetesen fullon van, ami nem is baj az én ízlésemnek az nagyon „vezetőségi”. Holnap itt lesz az első eligazítás, ezért volt fontos a helymeghatározás. A hotel udvarán gyűlnek a rajtszámos autók, kinek van itt előrefoglalt szállása, kinek nincs. De jönnek-mennek a tippek, úgyhogy mi is nekivágunk szállást keresni. A hírtől hírhedt kikötői nagyváros, és az interneten keringő bevert ablakos, kipakolt Bamakós autók fotói bennünket is az éjszakai őrzött parkolós megoldás felé terelnek, aminek örömére a mi hotelünk sem lesz kevésbé vezetőségi, mint a központi szállásé. S persze így lesz a csillagai mellett csillagos ára is.
Másnap reggel az eligazításon kiderül számunkra, akik a túra, vagy spirit kategóriában jöttünk, nincs jelentősége a részvételünknek. Itt koppantunk, mint légy a falon. Ha Tarifában maradunk, többet pihenünk, spórolunk, és kevesebbet aggódunk.
A Robourosok jobban csinálták. Be se dugták az orrukat a városba, az éjjel úgy, ahogy érkeztek, neki is vágtak a másnapi etup-nak, és valahol egy pályapihenőben aludtak.
Sebaj. Tanultunk valamit.
Itiner 2. pont. Nem találjuk.
Itiner 3. pont. Nem találjuk.
Itiner x. pont. Nem találjuk, de még mindig Tangerben keringünk.
Kicsit hangosabbra vesszük magunkat a digitális navigációval és a kedvezményes áron vásárolt térképszoftverekkel kapcsolatban.
Türelem vége. Iránymeghatározás:
Dél!
Budapest-Bamakó 2015. | 2. rész - Marokkó | 3. rész - Nyugat Szahara | 4. rész - Mauritánia | 5. rész - Mali | 6. rész - Hazaút